aurora_kor

Aurora. Hazai Almanach

szerkesztette: Debreczeni Attila

sajtó alá rendezte: Bodrogi Ferenc Máté

vezető munkatárs: Tóth Barna

Lektor: Orbán László

informatikai fejlesztés: Nyitrai Nóra

 

A jelen elektronikus szövegkiadás az 1822 és 1837 között Pesten évenként megjelenő Aurora. Hazai Almanach Kisfaludy Károly majd Bajza József által szerkesztett költői zsebkönyvének teljes anyagát tartalmazza. E kiadványban látott először napvilágot nyomtatásban a Himnusz és a Szózat, lapjain először jelent meg egyes művek címe után a megjegyzés: romantikus költemény. Az Aurora az első országos népszerűségnek örvendő magyar nyelvű szépirodalmi periodika, szerzőjének lenni, a szerkesztők körül formálódott társasághoz tartozni tekintélyt jelentett. Irodalom-, művészet- és sajtótörténeti szempontból egyaránt jelentős kulturális vállalkozás, mely nagy hatást gyakorolt a későbbi fejleményekre, s mint a korszakok közötti átmenet fontos színtere, egyszerre mutatja fel a 19. század első felének különböző irodalmi és ideológiai mintázatait. Ebben az e-kiadásban tehát egy korszak meghatározó sajtóorgánuma válik hozzáférhetővé a tudományos kutatás és a szélesebb érdeklődő közönség számára, mely a szövegek mellett megjelenő metszetekkel és kottamellékletekkel együtt adja közre az Aurora egészét. Teszi ezt szövegkritikai és tárgyi magyarázó jegyzetapparátus kíséretében, eleget téve a tudományos forráskiadás (editio minor) akadémiai irányelveinek is.

 

 

Tovább az elektronikus kiadáshoz